• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

A Füleki Várjátékok XXII. évadának főszervezője a Füleki Vármúzeum. Az idei rendezvény 2022. szeptember 3-án valósul meg. Az esemény minden évben tematikus, hogy mindig valami újdonsággal vonzza be a látogatókat. Az utóbbi években például: a füleki vár  elfoglalása, a török hódoltság időszaka, valamint a várbeli élet a békeidőkben került  feldolgozásra. A nagy sikernek örvendő rendezvény idei témája Fülek és környéke története a középkortól a 20. századig. Mivel a téma igencsak széleskörű, két szakaszra osztottuk. Logo BBSKAz első, az eneolitikumtól a késői középkorig terjedő szakasz, a tavalyi, 2021-es Várjátékok során került bemutatásra, a második szakasz témája pedig idén, ahol a késői középkortól a második világháborúig tartó időszakba nyerhettek betekintést az érdeklődők. A jelenlegi évad során az ukrajnai háborús helyzetre való tekintettel nem kerül sor harci bemutatókra. A történelmi csoportok repertoárjában viselet-, fegyverzet-, zene- és tánckultúra bemutatót láthat a közönség. A délutáni órákban kezdődő szombati rendezvény a legkisebbeknek szóló programmal indul, ahol történelmi mutatványosok – bohócok és zsonglőrök, továbbá gólyalábasok szórakoztatják majd a gyermekeket. A történelmi csoportok betekintést engednek a  középkori mindennapokba, az oszmán uralom és azon belül a füleki szandzsák időszakába, valamint a barokk öltözködésmód világába.

A látogatókat különféle felszerelések, egyenruhák, katonai gyakorlatok várják, és megnézhetik, hogyan képezték ki hajdanán a magyar elit lovasság, a huszárok lovait. A múlt század két világháborúval fémjelzett első hányada a katonai alakulatok egyenruhái és haditechnikája révén kerül bemutatásra. A 19. és 20. század eseményeit szlovák és magyar néptáncosok színesítik élőzene kíséretében. Az alkotóműhelyek és a kézműves bemutatók keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori és újkori kerámiakészítéssel, a könyvnyomtatással, a keleti kávékultúrával, az arab írással, illetve oszmán miniatúrát és török amuletet, ún. muszkát is készíthetnek. A résztvevők a vármúzeum tárlatai mellett megtekinthetik a kézműves házban berendezett, középkori és kora újkori – Füleken is létező – mesterségeket bemutató kiállítást is, valamint a várhegybe vájt földalatti folyosót, amely a második világháború során légoltalmi óvóhelyként funkcionált. Jelenleg egy regionális jellegű kiállítás kapott itt helyet, amely egy, a holokauszt helyi áldozatainak nevét tartalmazó emléktáblával zárul. A szervezők a közkedvelt rendezvény által minden évben új információkat továbbítanak Fülek és környéke történetéről, bővítve ezzel a látogatók ismereteit.

A várjátékokat közforrásból a Kisebbségi Kulturális Alap (5000,- Eur), valamint a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatja (2500,- Eur).

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.