A Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítása nyílik meg a füleki várban

  • Nyomtatás

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége az anyaország határain kívül élő, különböző műfajú fotósokat köti egybe. Tagjai főként amatőr alkotók, akik kedvtelésből és az alkotás iránti szeretetből fényképeznek, viszont munkájuk szakmai színvonalát maguk a képek bizonyítják. A felvételek e népszerű műfaj művészi jellegét emelik ki. A szövetség már hagyományosan rendez fotóversenyt, melynek legsikeresebb művei a szakmai zsűri értékelése alapján vándorkiállításon kerülnek bemutatásra, valamint a társulás által kiadott katalógusban jelennek meg. A négy kategóriában meghirdetett verseny utolsó évadjába összesen 1208 fotóval neveztek be, amelyek közül több mint negyven kép alkotja az idei tárlatot. A legjobb alkotások válogatását „XVIII. Nemzetközti Magyar Fotószalon Kiállítása” címmel már több dél-szlovákiai és magyarországi galériában láthatták az érdeklődők. A kiállítás a hagyományos életmód pillanatképeit tárja elénk és hangsúlyozza a szülőföld iránti mélyen gyökerező kapcsolódást.
A megnyitóra 2019. április 18-án, 16:30 órakor kerül sor a füleki vár Bebek-tornyában. A tárlatot Dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke és Nagy Tivadar, a szövetség alelnöke nyitja meg. A válogatás 2019. május 12-ig tekinthető meg.

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben