Közönségtalálkozó a Novohrad – Nógrád Geopark képviselőivel

  • Nyomtatás

A Füleki Vármúzeum együttműködve a Z.p.o. Geopark Novohrad – Nógrád és a magyarországi Novohrad – Nógrád Geopark Nonprofit Kft. szervezetekkel

filmvenngeopark_mesiariktítéssel és fotókiállítással egybekötött közönségtalálkozót szervez 2013. november 12-én (kedden) 16:00 órai kezdettel, a Füleki Városi Könyvtárban, az említett szervezetek képviselőivel. A rendezvény témája a „geopark“ jelenség lesz, az első határon átnyúló Novohrad – Nógrád Geopark megalakulása és helye a világban, működése az UNESCO védnöksége alatt. Az érdeklődők megismerkedhetnek a legszebb természeti és kultúrtörténeti helyszínekkel, a terület turisztikai látványosságaival, és a hozzáférhető térképekkel, kiadványokkal a témában. Az est folyamán Drexler Szilárd – filmrendező, fotográfus, az észak-magyarországi tájak lenyűgöző pillanatképeinek szerzője – bemutatja a „Novohrad – Nógrád Geopark“ című magyar nyelvű filmjét.

Az esemény kísérőprogramja a már említett fotókiállítás megnyitója lesz a könyvtár fogadótermében, amely a háromnapos „Medvesi Fotós Maraton“ elnevezésű rendezvény profi és amatőr fotósainak legjobb felvételeiből jött létre.

A belépés díjtalan.

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben